Napelem rendszerek

Az idei évben két jelentős megújuló energiákkal kapcsolatos rekord dőlt meg Európában. Az egyik a szigetországban, Nagy Britanniában, ahol immáron ezer órán át működött a brit elektromos hálózat szénenergia nélkül. Holott tavaly ilyenkor ez csak a 834 órát érte el. Ez mit sem bizonyít jobban, hogy az ország egyre kevésbé függ a szénenergiától.

Németország is mérföldkőhöz érkezett a megújuló energiák területén. 2018-ban már több energiát termeltek megújulókból, mint szénből. Idén szénenergiából eddig 35,1 százalékát fedezték az ország áramigényének. Megújulókból pedig 36,5 százalékát.

Ehhez a fejlődéshez hozzájárul az, hogy az  EU szigorítja az emisszókereskedelmet, így drágul a szénenergia ára. Illetve az is segít a megújulásban, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbak, így egyre inkább megéri nap- és szélerőműveket építeni.

Tovább az EU júniusban a korábbinál ambiciózusabb célokat tűzött ki a megújuló energiák területén, így a tagállamoknak 2030-ra már energiaszükségletük legalább 32 százalékát kell majd megújuló forrásokból fedezniük.

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!
 
Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat


Az Európai Unió kitűzött célja 2020-ra, hogy az energiafelhasználását 20%-ban zöld energiák tegyék ki. A tagállamok együttesen 2015-re elérték a 16.7%-os növekedést, ami közel a duplája a 2004-es adatokhoz mérten (8.5%).

Magyarország a 2020-ra kitűzött EU-s egyezmény tervét már elérte, de a teljes energiaellátásunknak csupán 15%-a származik megújuló energiaforrásokból.
Ugyan így is csak kicsivel maradunk alól az EU-s átlaghoz mérten.

A fellendülésnek azonban itt nincs vége, a tagállamok már megegyeztek a következő célkitűzésben, miszerint 2030-ra 27%-ra emelkedjen a tiszta energiákból származó energiafelhasználás.
______________________________

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Kép forrása: Aldi.hu

Július 2-án az Aldi üzembe helyezte első magyarországi naperőművét soproni üzletüknél. Az 50 kW teljesítményű napelemes rendszert a bolt tetejére helyezték el és várhatóan a rendszer havi 2-3 havi villamosenergia fogyasztását termeli majd meg.

Az üzletbe lépéskor pedig a vásárlók is értesülni fognak egy kijelzőről, hogy mennyi energiát termelt meg a napelemes rendszer és ezáltal mennyivel csökkent a CO2-kibocsájtás.
Az Aldi itt nem áll meg, következőleg a budaörsi Kandó Kálmán utcai üzlet energiaellátását fogják korszerűsíteni hasonlóan.

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben!
www.gsenapelem.hu/kapcsolat

A megújuló energiák egyre nagyobb terepet nyernek időről-időre. A vezető országok közül Kína után India is nagy lépéseket tesz az ország fejlődése érdekében. R.K Singh az ország energetikai minisztere, javaslatot tett egy 100 GW-os meghaladó beruházásra. 

Hosszabb távon az a célja az államnak, hogy hogy 175 GW-os rendszer biztosítsa a teljesítményt 2022-ig. Jelenleg a napenergia által termelt érték mindösszesen 24,4 GW. Összehasonlításképp: Amerikában a naperőművek összesen 55,9 GW-ot termelnek.

Indiában viszont gyors tempóban növekszik az ágazat: a tavalyihoz képest 72 százalékkal emelkedett meg a kapacitás. 

Johannes Urpelainen szakértő szerint a 100 GW-os projekt több kisebb létesítmény tető alá hozásáról szólna. „A napenergia nagyon népszerű és olcsó is errefelé. Modi miniszterelnök is gyakran szóba hozza, és mára mindenfelé látjuk, hogy használatban van. 2012-ben még ritka volt, mint a fehér holló.”
_________________________________________________________

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

A Rábatamási óvoda épülete és udvara és az ahhoz tartozó játékok a falu támogatása által, valamint közösségi hozzájárulásból és pályázaton nyert összeg hármasából újul meg az idei év folyamán.

A falu 3 millióval, a község 2.6 millióval járult hozzá a projekthez. Pályázaton pedig 1.6 millió forintot sikerült nyerni.  Rábatamási polgármester az nyilatkozta, hogy a felújítások júniusban folytatódnak, többek között ekkor telepítik a napelemes rendszert is az óvoda tetőjére.

----------------------------------------------------------

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

A Tesla közreműködésével Ausztrália nagyszabású napenergia projektbe kezd lakossági részvétellel karöltve. Az elmúlt közel 4 évben a Tesla ötvenezer háztartásban szerelt fel rendszert Dél-Ausztráliában. A cél pedig nem kevesebb, mintsem, hogy létrehozzák a világ legnagyobb virtuális naperőművét. A jelenlegi kiépített rendszer az állam átlagos napi szükségletének 20%-t képes előteremteni.

A résztvevő háztartásoknál egy 5kW-nyi napelemes rendszert telepítenek ki és ezekhez egy-egy 13,5 kWh-s Tesla Powerwall 2 akkumulátort is felszerelnek. Ez biztosítja, hogy a megtermelt napenergiát később is fel lehessen használni, mikor nem süt a nap. Mindamellett áramszünet esetén ezekből a rendszerekből tudnak energiát visszatáplálni a központi hálózatba azoknak akiknél nem ilyen napelemes rendszer van és áram nélkül maradnának.

Segítsen elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat


A Samsung bejelentette, hogy 2020-ra 100%-ban megújuló energiákra áll át. Ami így érinti az Egyesült Államokban, Európában és Kínában lévő irodáit és gyárait és köztük a Jászfényszarun található magyar telephelyet is. A multinacionális vállalat jelenlegi energiaigényének mindössze 1%-át fedezik megújuló energiaforrások. 
 
A vállalat hamarosan publikál egy jelentést, melyben részletezi a jövőbeni terveit. A lépést elősegítette a Greenpeace több éves kampánya, melynek célja, hogy a nagy vállalatok felismerjék az éghajlati válság fontosságát és tegyenek egy élhetőbb jövőért.
 
Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg a posztot ismerőseivel!
 
Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Tokió napelemes utat épít a 2020-as Olimpiára

A tokiói városi vezetés azt tervezi, hogy olyan napelemes rendszert vezet be melyek nem tetőkön, hanem a város közútjain fognak elhelyezkedni. Ezek egy speciális gyantával lesznek ellátva, így ennek köszönhetően a járművek szabadon közlekedhetnek rajta.

Ilyen utakat már korábban bevezettek Franciaország autópályáin és Hollandiában kerékpáros utakon.

Tokió célkitűzése, hogy 2030-ra a megújuló energiaforrások a város energiafogyasztásának mintegy 30 százalékát fedezzék.

A “szoláris utak” bevezetésével kapcsolatban a  probléma a magas költségek. Mivel a technológiát még nem használják széles körben így annak összetevői még nem a tömeggyártás része. Franciaországban körülbelül 5 millió eurót költenek egy kilométernyi napenergia-telepítéshez.

A kormány azt reméli, hogy Tokió élenjáró lesz az újításban és ezzel elősegíti az ország többi részében is a rendszer terjedését.

Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg ismerőseivel!

Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Napelemes rendszerekre való átállást segíti a Google

Az Egyesült Királyságban új rendszert indít a Google, a Project Sunroof-ot, mellyel céljuk, hogy serkentsék a lakás és háztulajdonosok napenergiára való átállását.

Az oldalt az EON energiaszolgáltatóval és a német Tetraederrel karöltve dolgozták ki. A felület a Google Earth és a Google Maps adataiból dolgozik és kiszámítja, hogy mennyit spórolhat a háztartásunk, hogyha napelemeket telepítünk az otthonunkba.

A fejlesztés a gépi tanulás módszereivel felméri, hogy mennyi napsugárzás éri a házat, milyen területen helyezkedik el ingatlanunk illetve figyelembe veszi a napsugarak beesési szögét és az időjárási adatokat is.

Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu

Veszprém megye is napelemekkel újít

Veszprém Megye Kormányhivatala is napelemmel korszerűsít, hála a „Középületek energiahatékonysági fejlesztése” nevű európai uniós felhívásnak, melyre sikeresen pályáztak. Így ennek segítségével Veszprém megye több középülete is megújult és 
napelemes rendszerekkel bővült.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Főigazgatója, Dr. Vajda Viktoria azt nyilatkozta, hogy a felhívás célja, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő lépéséket serkentsék minden ágazatban. Továbbá elmondta, hogy az épületeken végzett munkálatok az ingatlan állapotától függően eltérőek voltak, azonban megújuló energia kivitelezésével az épületek mindegyike érintett volt.

A megye kilenc járásából, 26 épület lett modernizálva, amelyekben az a közös, hogy mind napelemes rendszert kaptak.

Toronyház, mint naperőmű


A Svájcban található Bázel egyik legnagyobb látványossága lett a Grosspeter Tower toronyház. A 78 méter magas épület teljes egész homlokzatát napelemekkel látták el, így naperőműként is tud funkcionálni. A toronyra 450 különböző méretű napelemet helyeztek fel. A befektetésnek köszönhetően pedig az épület a működéséhez szükséges energia 30 százalékát tudja megtermelni.  Szakértők szerint ez nagyon komoly arány.

Andreas Kaufmann, a Burckhard+Partner cég felelős építésze azt nyilatkozta, hogy a városkép megőrzése fontos szempont volt, így olyan toronyházat terveztek amelynél nem látszik, hogy a homlokzat napelemekből áll.

ttints id a szöveg módosításához.

2018 a fenntartható közbeszerzések éve lesz

A nemrégiben Budapesten megtartott Közbeszerzési Hatóság "Felelősen a jövő generációjáért" konferencián Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke azt nyilatkozta, hogy fontos a jövőben, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a közbeszerzési eljárásoknál a fenntarthatósági szempontokra, olyanokra, mint költséghatékonyság és környezettudatosság.

A korábbi időszakban a közbeszerzések értéke évente a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát érte el. Mindez kétezer milliárd forint – jelentette ki a gazdasági bizottság elnöke. Majd később hozzátette, hogy olyan szempontokat is jobban figyelembe kell venni a közbeszerzési elbírálásoknál a társadalmi és szociális szempontokat.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs azt nyilatkozta, hogy a zöld szempontokat tartalmazó eljárások aránya jelenleg 7-9 százalék körül van.

A hatóságnál 2018 a fenntartható közbeszerzések éve lesz. Céljuk, hogy a jövő generációkért felelős közbeszerzési gyakorlatot építsenek ki. 

Ha Ön is napelemekben gondolkodik, akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

India a napenergia piac új vezetője

A napelem piacra lépésének pillanatától kezdve Kína vezette töretlenül a napenergia iparágat ezidáig. Ugyanis az utóbbi időben egyre több vetélytársa akad és a legnagyobb naperőmű beruházások már nem ott, hanem Indiában valósulnak meg.



A világban jelenleg épülő 10 napelem parkból 5 Indiában valósul meg. 

Az üzemelő energiaparkok tekintetében továbbra is Kína vezet, ez az állapot azonban nem sokáig marad így. A tervek szerint 2019 elején adnak át egy 2225 megawattos napelemparkot Bhadla, Rajasthan-ban, ami átveheti az első helyet. De India tervei közt szerepel még egy 5000 MW névleges kapacitású napenergiapark létrehozása is Gudzsarát államban.

Az indiai napenergia fellendülés következményeként a fotovoltaikus áramtermelés költsége a széné alá csökkent – Kína esetében ez az áregyenlőség csak 2022-től várható az IEEFA szerint.

A szolárpaneleket várhatóan importvámmal sújtják Indiában, ami lelassíthatja a napenergia terjeszkedését. 

Környezettudatos élményközpont, ahol hulladékkal is fizethet akár!

Katica Tanya - A 2018-as Energy Globe Magyarország díj  közönségszavazásán a „Jövő generációja” kategória győztese. Az Energy Globe Magyarország díj magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére jött létre.

zöld energiával működő, a gyerekeket környezettudatosságra nevelő Katica Tanyán a családok szórakoztatása mellett nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, így lehetett a „Jövő generációja” kategória győztese.

A Katica Tanya egy olyan élményközpont, melynek megszületése óta fontos törekvése, hogy a működése minél fenntarthatóbb legyen. Csak olyan játékaik és attrakcióik vannak, melyek nem fogyasztanak energiát és ha mégis azt megújuló forrásokból termelik elő. Ennél fogva az évente érkező 70 000 látogató energiaigényeit zöld energiából tudják biztosítani. Mindehhez járul segítségül a központ napelemes rendszere, szélkereke vagy az esővíz újrahasznosító gépezete. Sőt, a Katica Tanyán egyedülálló módon a belépőjegyek egy részét PET palackkal, aludobozzal és újság vagy kartonpapírral is lehet fizetni.

A Katica Tanya célkitűzése, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt neveljen játékosan a zöld gondolkodásra. Programjaikon évről évre több tízezer gyermek vesz részt. A rengeteg pozitív visszajelzés és az Energy Globe Magyarország díj elismerés pedig azt sejteti, hogy ez a szám a jövőben még inkább nőni fog.

 Naperőműves beruházások Békéscsabán

Hivatalosan is átadták a napokban Békéscsaba legnagyobb naperőművét, mely egy egyhektáros területen valósult meg az Univerzál Zrt 185 milliós beruházása által. Szakértők szerint az erőmű idén akár 610 000 kWh-ot is termelhet.

„A világ hagyományos energiaforrásai belátható időn belül elfogynak. Ha még további készleteket fel is tárnak, az igazi probléma az, hogy nem nagyon tudunk az ilyen energiaforrások elégetése során keletkező égéstermékek káros hatásaival mit kezdeni, hiszen ezek – főleg a szén-dioxid – felelősek elsősorban a légszennyezésért, vagyis végső soron a globális felmelegedésért” – nyilatkozta Viczián László, az Univerzál Zrt. igazgatóságának elnöke az erőmű átadási ceremóniáján.

Szarvas Péter, a város polgármestere kiemelte az alternatív energia fontosságát. Megemlítette, hogy a jövőben két helyszínen terveznek naperőművet: az egyik a leendő elektromos buszok garázsához kerülne, és azok töltését szolgálná, a másik pedig a sportlétesítmények üzemeltetését segítené. 

Útjára indult Vili 2., a napelemes kisvasút

 

A hétvége folyamán bemutatásra került a Királyráti Kisvasút vonal új sztárja: Vili 2., a napelemmel működő kisvasút, mely egyszerre 32 utast tud majd szállítani. Vili 2. a tetőjén lévő napelem és a lejtős szakaszokon működő fékenergia-visszatáplálásának köszönhetően egész nap energiapótlás nélkül tud közlekedni. A tervek szerint Márianosztra–Nagyirtás szakaszon fog közlekedni ami az ország legnagyobb összefüggő lakatlan erdőterülete.
 

A Királyréti Kisvasút idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, és az 1950-es évek végéig csak fa és kő szállítására használták a vonalat az 1990-es évek második felétől jelent egyre nagyobb turisztikai vonzerőt a vonal.

30x olcsóbb napelem készült a Newcastle-i Egyetem által

 

20 év munka van az új technológia mögött amit a Newcastle-i Egyetem kutatói fejlesztettek ki és merőben megváltoztathatja az erőviszonyokat a napelemes piacon.

Az elmúlt évek során számos  kezdeményezés látott napvilágot melynek célja a napelemek gyártásának korszerűsítése volt. Ezeknek zöme továbbra is kidolgozás illetve fejlesztés alatt áll, ellenben az ausztrál Newcastle-i Egyetem kutatói csapat munkájával. Ők ugyanis elsőként álltak elő egy megvalósult projekttel. 

Az új, kifejlesztett napelem valójában egy lap. Ugyanis egy műanyag filmrétegre nyomják az elektronikus festéket, majd azt laminálják. A napenergiát felvevő nyomtatott panelek 0,1 mm-nél is vékonyabbak.  Ennek köszönhetően a felhelyezés is sokkal könnyebbé válik. Mindemellett a kutatók szerint, a jelen forgalomban levő napelemeknél sokkal több energiát tud termelni még akkor is, mikor a fényviszonyok a nem legideálisabbak – ami eddig a legnagyobb kiküszöböletlen problémának látszott.  Mindennek az ára pedig kevesebb, mint 10 dollár ami a körülbelül 2500 Forintnak felel meg négyzetméterenként.

Az Egyetem a tavalyi év során gyártatta le az első prototípusát 100 m²-re. Nemrégiben pedig előrukkoltak az első kereskedelmi típussal is. Az első ilyen napelemes rendszer telepítése már megkezdődött és várhatóan az év közepére fejeződik be az ausztál Hunter régióban.

A kutatók állítása szerint 10 ipari nyomtató elegendő lenne ahhoz, hogy naponta 1000 otthon számára biztosítsanak napelemes rendszert. A befektetők részéről érthetően nagy az érdeklődés az újítás iránt, így várhatóan a világ többi részén is elérhető lesz ez a forradalmi újítás.

A világ első elektromos útja Svédországban – eRoadArlanda

 

Svédország korábban is arról volt híres, hogy élvonalban áll a megújuló energiaforrások felhasználásának területén. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy most került átadásra általuk az első elektromos útszakasz. Az útszakasz Stockholmon kívül helyezkedik el és közel 2 km hosszú. Az említett úton két sín található ami az elektromos áramot vezeti és ezáltal újratölti a gépjárművek és tehergépkocsik akkumulátorát.
 

Habár még csak most lett átadva, a kormány közutakért felelős képviseletének már előzetes tervei vannak az úthálózat országos kiterjesztésére.
 

Svédország célja, hogy függetlenedjen a fosszilis energiáktól 2030-ig. Ehhez többek között szükséges 70%-os csökkentést elérni a közlekedési szektorban.
 

A technológia gazdasági céllal jött létre. Első ízben azért, hogy összekapcsolja a Stockholm Arlanda Repülőteret a város külső területére eső logisztikai kerülettel. Ezzel megoldva azt a régóta fennálló problémát, hogy az elektromos gépjárművek feltöltve maradjanak ezen a vonalon, illetve hogy a gyártása ezeknek az akkumulátoroknak megfizethetőbb, elérhetőbb legyen.
 

Az energia két sínen van vezetve az úton amire egy gépkocsi alján elhelyezett karral lehet rácsatlakozni. Amikor egy gépjármű megáll az áramátvitel is lekapcsol. Mindemellett a rendszer képes kiszámolni a gépjármű fogyasztását, ami lehetővé teszi, hogy az elektromos költségeket felhasználókra vagy kocsikra le lehessen osztani, ezzel megoldva a rendszer használatának kifizetését.
 

A “dinamikus töltés” azt jelenti, hogy a jövőben a gépjárművek akkumulátora kisebbek is lehetnek és ezzel együtt az előállítása is megfizethetőbb lesz.
 

Elsőként a PostNord nevű logisztikai cég egyik tehergépkocsija próbálhatta ki az elektromos utat.
 

Svédországban ma közel fél millió kilométernyi út van amiből 20.000 km autópálya.  Egyesek szerint elegendő a 20.000 kilométernyi autópályát elektromosítani, míg mások úgy gondolják, hogy a távolság 2 autópálya között sosem több 45 kilométernél amit az elektromos autók már újratöltés nélkül megtudnak tenni, így elegendő lenne csak 5.000 kilométerben gondolkodni.

Tengernyi napelem teszi a mexikói sivatagot zölddé

Mexikó tervei szerint 2024-re, az elektromosság 43%-át napenergia által állítaná elő. A sivatagban 2.3 millió napelem helyezkedik el- aminek területe egyenértékű 2.200 football pályával – a Villanueva-i naperőműpark az olasz Enel cég által lett kitelepítve.

A 650 millió dollár értékű beruházást decemberben publikálták és a tervek szerint a 1.700 gigawatt órányit fog termelni – ami 1.3 millió háztartás számára biztosít majd energiát.

exikó hatalmas elismerést kapott a környezetvédőktől 2015-ben, mikor elsők között belejelentették, hogy az ország az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményéhez tett fogadalma szerint 2050-re megfelezi az ország káros kibocsájtásait.

A Villenueva-i a legnagyobb napelemes park a világon Kína és India után.

 

Áttörések az elmúlt egy évben a világ körül szél és napenergiában
 

Már több, mint egy év telt el Trump kormányzási idejéből melynek előtérben főképp a botrányok szerepeltek, ezek között pedig kitüntetett helyet kapott környezetellenes politikája is.  Mindezek ellenére,  a megújuló energiák még mindig rekordokat döntögetnek az USA-ban és a világ körül is. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a megújuló energia egyre elérhetőbb árban.
 

Íme néhány megújuló energia rekord.
 

Kaliforniai napelem
 

A kedvező klímával és a környezetbarát politikával rendelkező Kalifornia már régóta vezető szerepet tölt be a napenergia terén az USA-ban. 2018 márciusában az állam napenergia rekordot döntött, mikor a Kalifornia Független Irányító Rendszer  – ami 80%-ban vezeti az elektromos energiát az államban  – megütötte minden idők rekordját, mikor is a csúcsigény a napenergia által termelt elektromosságra március 4-én 49.95 %-os volt. Az előző csúcs 2017. március 14-én 47.2 % volt.

Az állam megdöntött még egy rekordot a rákövetkező napra: 10.400 megawatt napenergiát termelt. Ez 500 megawattos növekedést jelent az előző csúcshoz képest.
 

Kőszénmentes Anglia
 

Anglia – szülőföldje az ipari forradalomnak -, egy történelmi előrelépést tett egy zöldebb országért ebben a hónapban, amikor több, mint 2 napig nem használtak fosszilis energiát. Ilyen 136 éve nem történt.

Az Independent szerint a korábbi rekord 55 órán át tartott, mikor az ország nélkülözni tudta a kőszén által előtermelt energiát.  Ilyen azóta nem volt, mióta Nagy Britannia első széntüzelésű erőműve megnyitott Londonban, 1882-ben.
Szénüzemeltetésű energia helyett, az ország jelenleg igyekszik egyszerre használni megújuló és nukleáris energiát. A szél energia termeli a legtöbb elektromosságot, azt követi a nukleáris energia, a biomassza, a napelem és a vízenergia.

A szénmentes időtartam pár héttel azután jött, hogy az Egyesült Királyság megdöntött egy újabb rekordot, mikor a teljes elektromosságot kitermelte szélenergiából – 14 gigawattot.

De továbbra is bizonytalan a jövője a megújuló energiának Angliában, miután az ebbe tett befektetései 57 %-os esést eredményeztek – ez beruházási esés egyedülálló az egész világon.
 

Portugália többlettermelése megújuló energiákban
 

Márciusban Portugália címlapokra került azzal, hogy több megújuló energiát termelt, mint amennyit az ország fel tudott volna használni. Az ország termelése ebben a hónapban 4.812 gigawattóra volt, ami 4.3 %-kal több, mint amit az ország felhasznált, ami 4.647 gigawattóra.

Portugália továbbra is használ néhány fosszilis energiát elektromosság előállítására, noha márciusban 70 órán keresztül a napenergia volt az egyedüli forrása az elektromosságnak. Az ország mégis elsősorban szél és vízenergiára támaszkodik, ami 42 és 55 % között teszi ki Portugália elektromos igényét.
 

Rekord döntések a világ körül
 

Nem csak az USA tett nagy és történelmi előrelépéseket a megújuló energiák terén, hanem az egész világ területén rekordmennyiségű napelemes rendszert telepítettek ki. 2017-ben ez 98 gigawatt volt, ami több, mint az összes telepített szén, nukleáris és gáz kapacitás együttesen véve.

A  vezető szerepet Kína viszi, 53 gigawattnyi telepített rendszerrel – ami több, mint a fele a globálisan telepített rendszerek összességének. Kína továbbá megfogadta, hogy 360 billió dollárt fektet még 2020-ig napelem energiába.

A Google következő tiszta energia befektetése az akkumulátorok

 

A Google már így is a világ legnagyobb vállalati felvásárlója a szél és napenergiának, hamarosan pedig egy újabb tiszta energia befektetést tesz – ezúttal akkumulátorokra. “Szeretnénk valami befektetni 2018-ban is” nyilatkozta egy interjúban Neha Palmer az Alphabet Inc. energia stratégia vezetője a new yorki Bloomberg New Energy Finance Future of Energy csúcstalálkozón. “Jelenleg új projektek után kutatunk”

Palmer azt mondta, hogy a Google egyelőre több opció között gondolkodik. A lehetőségek között felmerült egy független akkumulátor telep ami segítené az elektromos hálózatokat, egy BTM szerkezet ottonoknak vagy vállakozásoknak illetve egy akkumulátor rendszer napelem vagy szél farmoknak.
A cég továbbra is vizsgálja, hogy melyik opció lenne a legjobb befektetés.
” A bizottság továbbra is gondolkodik.” – jegyezte meg Palmer ” A legfontosabb szempont az, hogy az akkumulátorok adta lehetőségekből a legtöbbet hozzuk ki.”

A megújuló energiák olcsóbbak lesznek, mint a fosszilis tüzelőanyagok 2020-ra, egy új jelentés szerint

 

„Átváltani a megújuló energiákra már nem csak egy környezettudatos döntés, most már –túlnyomórészt-, egy okos, gazdasági döntés is.”
 
A megújuló energiák olcsóbbak lesznek, mint a fosszilis tüzelőanyagok, egy új jelentés szerint.
 
Szakértők azt jósolják, hogy a zöld infrastrukturális projektekbe való befektetés árcsökkenéshez fog vezetni a fogyasztók számára.
 
A folyamatos technológia fejlesztések gyors árcsökkenéshez vezettek a megújuló energiák terén. Ami azt jelenti, hogy pár alternatívája, már most kényelmesen versenyez a fosszilis energiaforrásokkal.
A jelentés szerint a tendencia folytatódni fog és 2020-ra „az összes megújuló energiatermelési technológia, ami most kereskedelmi használatban van, várhatóan egészen a fosszilis energiák költségtartományába fog esni.”
 
Ezek közül a technológiák közül a legtöbb pedig az imént említett költségtartomány alsó részében lesz, vagy éppen olcsóbb is lesz, mint a fosszilis energiák.
 
„Ez egy erős jele annak, hogy szignifikáns váltás van az energia paradigmában” mondta Adnan Amin, az International Renewable Energy Agency (IREA) vezérigazgatója a megjelent jelentésben. „Átváltani a megújuló energiákra már nem csak egy környezettudatos döntés, most már –túlnyomórészt-, egy okos, gazdasági döntés is.”
Ahogyan a megújuló energia olcsóbbá válik, a fogyasztóknak hasznuk lesz a zöld infrastruktúrába való befektetésből.

Az IKEA piacra dobott egy napelem akkumlátort Angliában

 

Az Ikea piacra dobott egy napelem energia akkumlátort, ami csökkenteni tudná több száz háztartás villanyszámláit.

A megfizethető energia tárolók  lehetőséget nyújtanak arra, hogy a napelemek által gyűjtött energiát fel lehessen használni akkor, amikor a nap nem süt, ami eddig kulcsfontosságú problémának számított.
Az Ikea azt nyilatkozta, hogy az akkumlátorokkal, több száz fontot tudnak majd megspórolni a felhasználók a villanyszámláikon.
A tároló technológiák, amikkel a fogyasztók fel tudják használni a napelemek által termelt többletáramot megfizethetetlenül drágák voltak korábban, ezért is volt ezt kiemelten fontos orvosolni.

A vállalat azt nyilatkozta, hogy az új termékkel akár 560 fontot tudnának évente megtakarítani a háztartások a hagyományos kínálathoz hasonlítva.

Nagy költsége van egy napelemes rendszernek tároló egységgel együtt, ez mind meghaladja a 6925 fontot, de a cég úgy becsli, hogy a vásárlóknak 12 éven belül megtérül a befektetés.

Az új napelemes rendszer a Solar Century panel szolgáltatóval partnerségében lesz legyártva.

Új hír, hogy az angol felhasználókat egy újabb körben sújtja a közüzemi árak növekedése. Nemrégiben a Centrica bejelentette, hogy 12%-os növekedés lesz a villamos energia árakkal kapcsolatban, meghazudtolva ezzel a kormány  fogadalmát, hogy azok csökkeni fognak. Az SSE, az Npowe, a ScottishPower és az EON is mind növelte az árait 2017-ben Angliában.

Az előző hónapban, a kormány kitűzte céljául, hogy segít a fogyasztóknak és az iparnak spórolni a számláin, így megnyitotta a rést a napelemes energia tároló eszközöknek.
Az ára az akkumlátorokban felhasznált lithium-ion celláknak 73%-kal csökkent már 2010 óta és még több csökkenés várható.

„A villanyszámla árak már 15%-kal növekedtek az évben, így sosem volt jobb időzítés arra, hogy a fogyasztók visszavegyék az irányítást a kiadásaik felett és maximalizálják a megtakarításaikat azzal, hogy átváltanak napelemes rendszerre, tároló egységgel. „ –jelentette ki Hege Saebjornsen, az Ikea Uk & Ireland fenntarthatósági menedzsere.

 A MOL is befektet a megújuló energiába

  2018.04.13.


 

A MOL 2018. március elején mutatta be az energiatermelésről szóló beruházásait, melyben helyet kap a megújuló energia is. Az olajvállalat 2016-ban bemutatott 15 éves stratégiai tervének része ez, melynek célja a MOL alaptevékenységeinek kibővítése. Így kap meghatározó szerepet a napelemes energiatermelés is. A tervek szerint Füzesgyarmaton a bányászati üzem területén, Százhalombattán a Dunai Finomító területén, illetve Tiszaújvárosban a Mol Petrolkémia területén  összesen 37 hektárnyi területen valósul meg a Mol napelemparkja. Mindez összesen 18,38 MWp kapacitással fog bírni, a tervek szerint pedig már év végén elkezdődhetne az áramtermelés.
A megvalósítás 9000 tonna szén-dioxid kibocsájtását váltaná ki és ezzel egyenlően 9000 lakos áramellátását is előállítaná. Összesen pedig 2000 gépkocsi  szén-dioxid termelését is helyettesíthetné.

Az utóbbi években hatalmas érdeklődés van a napenergia-piacon Magyarországon. A magyar szereplők mellett külföldről is egyre nagyobb számmal érkeznek befektetők.

 Napelemes rendszer évi fix 0%-os hitelre!
  2018.04.12.

 

2017 elejétől elérhető már az MFB 0%-os lakossági hitele, mely lakóépületek energiahatékonyságának növelésére jött létre és kiterjed a napelemes rendszerek beruházására is.
Érvek amik mellette szólnak;
–  5 millió Ft-os hitelösszeg alatt fedezet sem szükséges!
– 10% önerő elegendő.
– A kamat évi fix 0%!
– A futamidő a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb húsz év.
– Jelentősen kevesebb a papírmunka az eljárás során.
– Akár 20 éves futamidő
– Már szállítói előleg fizetése mellett is igényelhetik a hitelt az ügyfelek a hitelösszeg 50%-ig.

Greensys Electric Kft. a hitelkérelemhez szükséges műszaki dokumentáció elkészítését átvállalja, így még egy terhet levesz az Ön válláról!
Cégünk mellett szól továbbá;
– Peimar napelemekkel dolgozunk mely európai gyártmány. Ezekhez 20 év anyaggarancia és 30 év 80%-os teljesítménygarancia is társul.
– ezenfelül nem csak a napelemeknél, hanem az invertereknél is a minőségre esküszünk. Az ABB Inverter inverter gyártó cégnek raktára van Magyarországon, a garanciális ügyintézés a lehető leggyorsabban történik.


További információkkal kapcsolatban keressen minket bizalommal az alábbi oldalon www.gsenapelem.hu/kapcsolat

GreenSys Electric Kft.

 
 

150 MW napenergia-fejlesztés Afrikában

A Yingli Green Energy a világ egyik vezető napelem paneleket gyártó és fejlesztő cége bejelentette, hogy egy vegyesvállalat keretében naperőművet fog fejleszteni Afrikában, a  Namene Energy Internationallal, akik egy megújuló energiával foglalkozó cég – közösen egy 100 MW-os napenergia parkot és 50 MW-os háztetőre telepített rendszert tervez Ghánában.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha napelem rendszert akar cégének vagy közületi érdekeltsége van: napelem pályázat

Napelem rendszer, 7000W

Napelem rendszer, 7000W

Ha napelemet szeretne keresse a GreenSys Electric Kft.-t, minőségi napelemes rendszerek!

További információ a napelem weboldalon.

Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Kötelező napelem telepítések Franciaországban

Egy új törvény, melyet jóváhagytak Franciaországban megköveteli minden kereskedelmi zónában lévő új épület háztetejére, hogy napelemek fedjék, vagy növényekkel legyen beültetve. A környezeti aktivisták Franciaországban azt akarták, hogy minden új épületre vonatkozzon a szabály, de a francia kormány ezt még nem követeli meg, túl extrém helyzetet teremtett volna.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

2015 októberében várhatóak a napelemes pályázatok cégek és önkormányzatok részére. Bővebben: napelem pályázat

Naperőmű épül Pécsen

Közép-Európa egyik legnagyobb, 7 megawatt teljesítményű naperőműve épül meg Pécsett, a december közepére megvalósulható beruházás 3,5 milliárd forintba kerül – jelentette be Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a baranyai megyeszékhelyen.

A politikus beszámolt arról, hogy a fejlesztésre az MVM Zrt. beruházásaként európai uniós forrásból, a Pécsi Hőerőmű közelében található 20 hektáros önkormányzati telken kerül sor.

A területen 140 ezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el, az azok által termelt és a villamosenergia-hálózatba táplált áram 1600 négytagú család éves villamosenergia-igényét fedezi.

Hozzátette: a projekt segíti teljesíteni Magyarország azon vállalását, hogy 2020-ig a felhasznált energia 15 százalékát napenergiából fedezi, s csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

Csizi Péter úgy vélte, hogy a Pécsre tervezett naperőmű jó példája az önkormányzat és a kormány kiváló együttműködésének.

Szavai szerint a kormány olyan települést keresett az építkezéshez, ahol megvan a szükséges méretű terület, már komoly lépéseket tett a környezet védelméért, elkötelezett a megújuló energiák alkalmazása terén és nagy tapasztalata van európai uniós források hatékony felhasználásában.

Pécs megfelel ennek, hiszen a tubesi lokátor telepítésének megakadályozásával bizonyította elkötelezettségét a környezet védelme mellett, a városban a távhőt megújuló energiából állítják elő, a szennyvíztelepen épült biogázüzem a vízszolgáltató Tettye Forrásház teljes áramigényét megtermeli, a hulladékkezelés pedig európai szintűvé vált az elmúlt években – sorolta a példákat.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta: a beruházás tovább erősíti Pécs “zöld arculatát”, a környezet védelme, a megújuló energiaforrások használata iránti elkötelezettségét.

Emlékeztetett arra, hogy a baranyai megyeszékhely az idén megpályázta az “Európa Zöld Fővárosa” címet, s bár nem nyert, sok tapasztalatot szerzett, és a versengésben a jövőben is szeretne részt venni.

A polgármester kitért arra, hogy a naperőmű létrehozását segítette az MVM Zrt., a hőerőművet is érdekeltségei között tudó Pannonpower és az önkormányzat együttműködése.

A város szeretné, ha a következő években saját forrásának bevonásával is újabb naperőmű épülhetne Pécsen – jegyezte meg Páva Zsolt.

Ha megújuló energiával szeretne élni és Önnek cége van vagy közületi támogatást szeretne: napelem pályázat

Napelem rendszer 10500W, Drón légi felvétel

Napelem rendszer 10500W, Drón légi felvétel

Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Napelem rendszer, 5000W

Napelem rendszer, 5000W

Ha napelemet szeretne keresse a GreenSys Electric Kft.-t, minőségi napelemes rendszerek!

További információ a honlapunkon: www.gsenapelem.hu

Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Aspen, kizárólag megújuló energia

Colorado harmadik amerikai városa Aspen, mely teljesen a megújuló energiából fedezi energiaszükségletét. Az Aspen Times-i hírek szerint közel egy évtized után érték el a városiak, hogy a szél, nap és geotermikus energia által, kizárólag megújuló energiát használnak. Az erőfeszítések eredményeként a Vermonti Burlingtonnal és a Kansasi Greensburggel egy kizárólagos megújítható-energia klubba léptek.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Lakossági energiatárolás a Panasonic-tól

Németországban indítja el a Panasonic annak a lakossági felhasználásra szánt, 8 kilowattóra tárolási kapacitású akkumulátornak a terítését, melyet lényegében a napenergia-termelő háztetőkhöz szabtak. Arra, hogy azt követően is ingyen legyen a lakók számára az áram, ha már régen lement a Nap…

A Panasonic bejelentkezett Európába, egy olyan kiforrott termékkel, mely forradalmasíthatja az öreg kontinensen a hálózati energiaellátásról alkotott, amúgy is átalakulóban lévő nézeteket. A tavasszal bemutatott Tesla otthoni használatú akkupakkjától, a PowerWall-tól eltérően a japán cég nem marketingeszközökkel próbálja eladni a sajátját, hanem nemes egyszerűséggel “Residential Storage Battery System” lakossági energiatároló rendszernek hívja. A bemutató Ausztráliában volt, de Európában is árulni fogja ezeket az energia tároló eszközöket. A piacépítés a leginkább napelemekkel megfertőzött Németországban kezdődik, majd az utóbbi években bődületes növekedést mutató Egyesült Királyságban és Franciaországban folytatódik. Aztán igény szerint máshol is elérhetőek lesznek.

A nagy méretű, fehér téglatestnek látszó, 159 kilós akkumulátor a méretei alapján (138×96,6×28 cm) voltaképpen minden lakásban, házban elhelyezhető szinte észrevétlenül, mivel alig nagyobb, mint egy méretes cipős-szekrény, és a hangtalan működés mellett 40 Celsius-foknál melegebbre nem is tud felhevülni.

Az LJ-SK84A kódnevet viselő “doboz” burkolata alatt egy olyan, lítiumion-akkumulátorokból álló rendszert építettek be, melynek a tárolási kapacitása 8 kWh, teljesítménye pedig 2 kW. Ez azt jelenti, hogy a tároló teljesen feltöltött állapot esetén képes 4 órán keresztül 2000 W teljesítményű fogyasztót kiszolgálni.
De a rendszer képes tulajdonosi preferenciák kezelésére is; ez azt jelenti, hogy a garázsba, picébe, mellékhelyiségbe telepíthető “tégla” különböző töltési és kisütési programok kezelésére és futtatására képes, és a használói dönthetik el, hogy adott esetben az elektromos autó telepeinek feltöltése, vagy az éjszakai mosási program élvez-e adott esetben elsőbbséget. A Panasonic rendszerének vezérlőmodulját a hatékony töltés/kisütés biztosítására programozták be, de arra is felkészítették, hogy rugalmasan kezelni tudja akár a csúcsidőben, zsinórban termelő napelemes háztetők igényeit is.
A tárolórendszereket egyelőre kizárólag a japán Panasonic gyárban készítik majd, ennek ellenére a cégnél azt remélik, hogy riválisai lehetnek az éppen a saját lítiumion-akkumulátor üzemét, a Gigafactoryt átadni készülő Teslának – már csak azért is, mert a meglehetősen borsos árú Powerwall-on épp túllépni készül a kínálati piac. Az árról egyelőre nincs hivatalos adat, de a  japán cégnél úgy vélik, időben megérkeztek az európai otthonok energiatárolási versenyének startjához. Ennek megfelelő a várakozás is: 2018-ra csak e szektorból 83 millió dolláros bevétellel kalkulálnak.

Ha megújuló energiával szeretne élni és Önnek cége van vagy közületi támogatást szeretne: napelem pályázat

Kalifornia, zéró széndioxid kibocsátású könyvtár

Ez a téglalap szerű építmény egy könyvtár, mely Kaliforniában található, és a legelső könyvtár mely zéró emissziós kibocsátású és rendelkezik az International Living Future Institute tanúsítványával. Ráadásul a legkorszerűbb alternatív energia rendszerekkel van felszerelve, amit nevelési célzatra is használnak.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha megújuló energiával szeretne élni és Önnek cége van vagy közületi támogatást szeretne: napelem pályázat

Nagyarányú napfarmok Ausztráliában

Akár tíz új nagyarányú napfarm fog létesülni Ausztráliában, 350 millió dolláros kormányzati megújuló energia támogatásból, délen New South Walesben.

Az ausztráliai Megújuló energiaügynökség Renewable Energy Agency (Arena)  és Tiszta Energia pénzügyi részvénytársaság Clean Energy Finance Corporation (CEFC), fel fognak ajánlani ösztöndíjakat és kölcsönöket, hogy segítsék a napfarm project megvalósulását.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Hajdúdorog strandja már napelemes

Hárommillió forintot takaríthatnak meg évente Hajdúdorogon a strandon kialakított napelemes rendszernek köszönhetően.

Hajdúdorogon nem új keletű a megújuló energia felhasználása – ezt mondta ünnepi beszédében Csige Tamás polgármester. A fejlesztések most érték el a helyi standfürdőt: 200 napelemet helyeztek üzembe, amelyekkel csaknem teljesen fedezni tudják az intézmény energiaszükségletét.

– Éves szinten kettő-három millió forint közötti összeget takarít meg a városnak és a strandfürdőnek ez a beruházás, amit fel is használtunk: rendbe tudtuk tenni belőle a gyermek medencét, a pancsoló medencét – mondta el Csige Tamás.

Húszmilliárd forint – ekkora összegre pályáztak Hajdú-Bihar megyében az energetikai korszerűsítést tervezők. Ez a rendelkezésre álló keret háromszorosa – közölte az ünnepségen Pajna Zoltán. A megyei közgyűlés elnöke biztatta a helyi vezetőséget a jövőbeni pályázásokra is.

– Az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek Hajdúdorogon a környezetvédelmi, energia hatékonysági program keretében. Én bízom benne, hogy a testület később is ilyen aktív lesz – hangsúlyozta Pajna Zoltán, ismerve a képviselő testületet, igen csak aktívak lesznek.

A hajdúdorogi önkormányzat Európai Uniós pályázaton mintegy 35 millió forintot nyert a korszerűsítésre, amelyet önerőből 11 millió forinttal pótolt ki.

Napelemes pavilon Texasban

Texasban egy eco-barát szerkezetből épített pavilon óvja az elviselhetetlen melegtől az ide betérőket. Ez egy önálló épület, melyet oktatásra és demonstrációra használnak a fenntartható jövőt népszerűsítve. Az épület egy szabadtéri pavilon ami 100%-os napenergiával (napelem) üzemel, esővizet és szennyvizet is hasznosít.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, vállalkozása van, vagy civil szervezet esetleg önkormányzati érdekeltség, további információ: napelem pályázat

Öt napelem rendszer, Drón légi felvétel

Öt napelem rendszer, Drón légi felvétel

A GreenSys Electric Kft. által telepített napelem rendszerek, drón légi felvételei. Kérjen árajánlatot, legyen Önnek is tiszta energiája.

http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak

Itt a SolarWindow az első energiatermelő ablak

A hagyományos napelem konkurenciája lehet az 50-szer nagyobb teljesítményű SolarWindow, mely tiszta energia-generátorként működik üvegfelületeken.

A SolarWindow Technologies megalkotta az első átlátszó áramtermelő ablakot, amely tulajdonképpen egy ultra-vékony rétegű folyékony bevonat, ami elektromos áramot termel ablakokon és üvegfelületeken. A mérnöki csapat feladata az volt, hogy olyan terméket hozzanak létre, mely rendkívül nagymennyiségű tiszta energiát termel. A technológiai újdonság forradalmasíthatja a napenergia felhasználását, hiszen nemcsak tetőkre lehet szerelni, hanem az összes szabad ablaküveg bevonható vele.

A többemeletes toronyházak és felhőkarcolók ablakai pedig hatalmas mennyiségű üvegfelületet biztosítanak a tiszta energiatermelésre, mellyel akár egész települések és nagyvárosok energiaszükséglete is fedezhető megújuló erőforrásból.

Folyékony elektromosság?

A SolarWindow kifejlesztésénél a ma ismert fotovoltatikus technológiát (solar photovoltaic (PV) systems) vették alapul. Az elsősorban hidrogénből és szénből előállított átlátszó folyadék alakítja árammá a fényt a vékony réteggel bevont üvegfelületeken. Így válhatnak a házak és épületek passzív ablakai aktív áramfejlesztőkké.

A SolarWindow előnye a hagyományos tetőre szerelhető napelemes rendszerekkel szemben, hogy nemcsak akkor működik, ha a felületét érik a napsugarak, hanem árnyékban, felhős, borús időben is aktív. A SolarWindow tájolástól és elhelyezkedéstől függetlenül folyamatosan termeli az áramot az épületek mind a négy oldalán. Sőt! Még a mesterséges fényt is árammá tudja alakítani, így az energiatermelő ablakok irodák, iskolák és épületek belsejében is alkalmazhatók.

Teljesítménye pedig messze felülmúlhatja a napelemes rendszerekét. A Solar Windows Technologies előzetes kalkulációja szerint 50-szer nagyobb az energiatermelő ablakok teljesítménye, mint a tetőre szerelhető napelemes paneleké.

Nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy mennyibe fog mindez kerülni. Elérhető áron dobják-e vajon piacra. Mivel a fejlesztésnél az is cél olt, hogy a terméket környezetbarát technológiával és olcsón lehessen előállítani, az ár is forradalmian alacsony lesz, írják a weboldalon. A befektetés a tetőre szerelhető napelemekkel szemben, melyek megtérülése még ma is 9-10 évre tehető, a SolarWindow ára, ugyanannyi mennyiségű áramtermelést alapul véve állítólag egy éven belül megtérül.

A SlolarWindow azonban egyelőre még nincs forgalomban, a szabadalmaztatási procedúrák és az engedélyek beszerzése miatt a piaci áttörés még várat magára.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Két napelem rendszer, 2500W és 5000W, Drón légi fotó

http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

A dél-afrikaiak forradalmasítják a napenergiát, ami olcsóbb, mint a dízel

A napenergia összpontosítása egy rendkívüli technológia, a lényege, hogy sok tükröt használ, hogy összegezze a nap energiáját egy központi toronyra, ahol a forróság elektromosságá van átalakítva.
Van néhány becslés, hogy a koncentrált napenergia (napelemek segítségével) (CSP) 2050-ig a világ egynegyedét tudná ellátni elektromos árammal. Viszont van egy jelentős hátránya, a költségvetés – ilyen pl. az Ivanpah naperőmű esete is.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Két napelem rendszer, összesen 10000W, Drón légi videó

Két napelem rendszer, összesen 10000W, Drón légi videó
http://www.gsenapelem.hu
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Napelemes tetőterasz Bécsben

Gyönyörű a szemnek, hűsít és áramot termel a bécsi BOKU (Agrártudományi Egyetem) tetején telepített napelemes tetőterasz, ahol nemcsak a hallgatók, de a rovarok is szívesen időznek.

Egymással konkuráló hasznosítási módokat kombinál a bécsi BOKU tetején kialakított napelemes tetőterasz, amely egy gazdagon beültetett tetőkertből és egy átlátszó napelemekkel fedett, fából ácsolt pergolából áll. A projekten három éven át dolgozott a tíz projektpartner.

A tetszőleges számban multiplikálható napelemes tetőkert egy egysége 56 négyzetméter és évente körülbelül 5.500 kilowattórányi zöldáramot termel, ami egy-két háztartás ellátására is elegendő mennyiség. A tetőkert – napelemestől, tartóvázastól és növényestől – mintegy 79.500 euróba kerül, ami 1.400 eurós négyzetméterárával nagyjából a télikertek létesítési költségének felel meg.

A napelemes terasz további előnye, hogy évente öt tonna széndioxidtól kíméli meg a környezetet, a növények pedig kiszűrik a levegőben szálló finom port. A konstrukció védi a tetőszerkezetet, és klímaként hűti az épület legfelső szintjét. A kertben tartózkodók pedig 3-5 fokkal hűvösebbnek érzik a levegőt a környezethez képest.

Nem csoda hát, hogy a BOKU korábban mellőzött tetőterasza az újításnak köszönhetően nagyon népszerű lett nemcsak az oktatók és a hallgatók, de a rovarok körében is. A gazdagon burjánzó növényzet ugyanis egy újabb darabka életteret jelent a számukra. A rengeteg bazsalikom pedig kiváló alapanyag a házi készítésű pestohóz, amellyel tele vannak az egyetem hűtői.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Napelem rendszer, 15000W – Drón légi videó

Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Kizárólag napenergiát használ egy indiai reptér

A fenntartható jövő jegyében az egyik legnagyobb indiai reptér teljes energiaellátását napelemekkel fedezik. Már korábban is volt két naperőművük, amivel megoldották a szükséges energiaigényeket. A legutolsó bővítéssel már 12 megawatt teljesítményt értek el, ez pediglen elegendő a teljes reptér energiaigény ellátásához. Az évente 18 millió egység napenergia tízezer háztartást tudna ellátni elektromos árammal. A megújuló energia által 300.000 tonnával csökkentik 25 év alatt a szén-dioxid kibocsátást.

A Cochin Nemzetközi Repülőtér a legnagyobb és legforgalmasabb repülőtér Kerala tartományban, és a harmadik legnagyobb egész Indiában. 2013 és 2014 között több mint  3 750 000 utast szállítottak.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat


A ReneSola és a Jinko is külföldön mozgolódik

A vezető kínai napelem gyártók tovább menetelnek külföldön. Ügyeskednek a kirakós játékban, miszerint az amerikai és európai napelem szankciókat elkerüljék. A ReneSola-nak van egy előre haladott terve, pontosan az, hogy bejelent egy külföldi vegyesvállalatot az Egyesült Államokban.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Napelem telepítés Amerikában

New England-ben egy pályázaton kiválasztották a Clean Energy-t napelem telepítésre, Littleton-ban és Boxborough városában. Már aláírták az első megállapodást a háztulajdonosokkal egy 9380 wattos napelem rendszerhez egy lakóparkban.

Tovább a teljes napelem cikkhez.


Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Megújuló energia növekedés Angliában

South West-ben a megújuló energia 88%-al bővült, több 2,2 GW-al, de még ez a nagyságrend is kevés, hogy segítsen Angliának a nemzeti energia célokhoz eléréséhez. A megújuló energia a teljes elektromos hálózat 14%-át teszi ki Angliában.


Tovább a napelem cikkhez. Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat


Erdőket véd és megújuló energiákra vált az Apple

Az óriáscég a World Wildlife Funddal (WWF) fog össze a kínai erdők megmentése érdekében. Kínai gyárainak áramfogyasztását pedig megújuló energiákból fogja ellátni.

Halála előtt Steve Jobs azt mondta Obama elnöknek, hogy azok az állások, amiket kihelyeztek Kínába, soha többé nem fognak visszajönni Amerikába – mára ez az Apple esetében a gyártás túlnyomó részét jelenti.

Kína a világ legnagyobb légszennyezője, az éves globális emisszió 25 százalékáért felelős, míg az USA 16 százalékért. Ebben éppen az olyan gyártás kiszervezéseknek, és kihelyezéseknek (outsourcing) van szerepük, mint amit az Apple is végrehajtott.

Ezért kulcsfontosságú, hogy milyen ökológiai szempontok mentén állítja elő termékeit. A cupertinói székhelyű cég bejelentette, hogy az ázsiai nagyhatalomban közel 0,4 millió hektárnyi erdőséget fog “megvédeni”.

Vágják, de nem úgy

A szóhasználat félrevezető, ugyanis nem arról van szó, hogy ekkora kiterjedésű fás területnek a kivágását venné elejét, hanem hogy “felelősen menedzselt erdőt” felügyel, amely “rostokat szolgáltat papír és fatermékekhez”. A ráció ebben egyszerű: az Apple termékek csomagolása, dobozai is  Ázsiában készülnek, nem csupán a világhírű ketyeréi.

Tim Cook vezérigazgató célul tűzte ki, hogy az Apple által használt papírcsomagolások “megújuló forrásból” eredjenek. A szóhasználat itt is megtévesztő, mivel a biomasszát megújulónak tekintik, de nem mindegy, hogy az “felelősen menedzselt” erdőből jön-e, vagy erdőirtásból ered. Az Apple célja, hogy “nettó zéró” hatással járjon papír előállítása, vagyis az erdők visszanőjenek.

Siker és etika – lehet együtt?

Lehet-e kifizetődő az etikus magatartás az üzleti életben? Önfeláldozás-e, ha cégünk működése során a profitérdekek mellett a környezet és a társadalom tágabb érdekeire is tekintettel vagyunk? Vagy nincs is már másik út? Jöjjön el június 4-én az Üzleti Etikus Cégek Fórumára, ha többet szeretne tudni erről!

Fölös napenergia

Az Apple a SunPowert választotta napenergiára való átállása kivitelezőjének: Kína Szecsuan tartományában húznak fel két szolárfarmot, egyenként 20 megawattos kapacitásút, melyek ellátják majd energiával az Apple gyáregységeit.

A tervek szerint a két létesítmény “sokkal több” energiát fog termelni (évente 80 millió kWh-t, mely 61 000 kínai háztartás éves energiaigényével egyenlő), mint amire az Apple irodáinak és boltjainak szüksége van. Hogy a fölös energiával mit kezdenek, arról nem szól a fáma. A szolártelepeket úgy tervezték meg, hogy építésük és létük ne zavarja a helyi jak populációt. A nagytestű, bikaszerű állatok ugyanis fontos forrásai a helyi közösség megélhetésének.

Az Apple 2015 februárjában azt is bejelentette, hogy írországi és dániai adatközpontjait szintén megújuló energiával fogja ellátni, s e célra 2 milliárd dolláros beruházást indít. A cég továbbá 14 000 hektárnyi erdőt vásárolt Maine és Észak-Karolina államokban a Conservation Funddal közösen, írta a Business Insider.

Az internetes szektor köztudottan energiafaló szerverközpontokból él. Az Apple mellett a Facebook, a Google és az Amazon is bejelentette már, hogy hosszú távon átállnak a megújuló energiákra e létesítményeikben miután a felhasználók nyilvánosan nyomást helyeztek rájuk. Az Apple energiafogyasztásának 87 százalékát már megújuló energiahordozókkal fedezik.

Ha napelem pályázaton töri a fejét és szeretne napelemes rendszert, további információ: napelem pályázat

Napelem park épül Bojton

Elkészült Bojt külterületén egy közel 4000 darab vékony filmes napelemből álló 499 kW névleges teljesítményű áramtermelő napelemes rendszer.

Az uniós támogatással megvalósult bojti zöld beruházás évi 551 tonnával járul hozzá hazánk uniós szén-dioxid kibocsátás csökkentési kötelezettségeinek teljesítéséhez. A hazai megújuló energiát hasznosító beruházás emellett Magyarország energiaimport-függőségének csökkentését is segíti.

A klímaváltozás elkerülhetetlenül érinti hazánkat is: kiszáradhatnak egyes területek, szélsőségessé válik az időjárás, nő az aszályos időszakok hossza és az árvizek száma. Magyarországnak a környezetvédelmi kihívásokon túl, a jelentős energia importfüggőség miatt is változtatnia kell energiastruktúráján, és a helyben rendelkezésre álló zöld energiákat kell mind hatékonyabban kiaknáznia. A napenergia az egyik leginkább korlátlanul rendelkezésre álló megújuló, tiszta energiaforrás Magyarországon. Évi körülbelül 2100 óra a napsütéses órák száma, ami azt jelenti, hogy hazánkban mindenképpen érdemes hasznosítani ezen megújuló energiát, ám egyelőre még csak igen kis hányadát használjuk ki lehetőségeinknek.

A Hajdú-Bihar megyei projekt célja, hogy napenergiával biztosítsa a térség villamos energia fogyasztásának egy hányadát.  A BPYSOLAR Kft. Bojt külterületén, 2015 nyarán megvalósult szolármező, azaz áramtermelő napelemes rendszer beruházását a KEOP támogatás tette lehetővé. A projekt összköltsége 395.00 millió Forint, melyből a KEOP támogatás mértéke 60 százalékos. A projekt teljes elszámolható költségének 40 százaléka önrészből lett finanszírozva.

Az Európai Unió által támogatott beruházás keretében 3840 darab vékonyfilmes (amorf) napelem panel lett kihelyezve, a szolárpark teljes névleges teljesítménye 499 kW. A napenergia beruházás várhatóan 25 éven át közel 590 ezer kWh villamos energiát fog termelni évente. A napenergiából származó villamos energiát az E-on közcélú hálózatán keresztül a KÁT rendszerben adják át, így a térség lakó- és közintézményei villamos energia ellátásának egy része hamarosan tiszta, megújuló forrásból fog származni. A vékony filmes napelemek körülbelül 1.8 hektárnyi területen lesznek kihelyezve Bojt külterületén.

A KEOP által támogatott napenergia projekt révén évi 551 tonnányi szén-dioxiddal (CO2 ekv.) csökken bolygónk klímájának terhelése, a jelenlegi fosszilis energiatermeléshez képest. A szolármező működése hangtalan, talaj-, víz-, valamint levegőszennyezést sem okoz. A technika ráadásul tiszta, öntisztuló módon üzemel és az üzemelési idő alatt semmiféle hulladék keletkezésével nem kell számolni. A fosszilis energia kiváltásával a károsanyag-kibocsátás is csökken.

Napelem pályázat


Négy napelem rendszer, összesen 13000W, Drón légi felvétel

Négy napelem rendszer, összesen 13000W, Drón légi felvétel

http://www.gsenapelem.hu

Legyen tiszta és megújuló energiája.

 

Legújabb napelemes rendszereink!

Legújabb napelemes rendszereink!
2500W, 3500W
4500W, 8000W
http://www.gsenapelem.hu
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Napkövető napelemek

Egy német vállalat létre hozott egy IMO nevű berendezést az USA-ban, egy úgynevezett napkövető napelemes rendszert, hogy napenergiát csapoljon meg. Ruediger Unverzagt és Klaus Pless a vállalat ügyvezető igazgatója és elnöke elárulta, hogy ezek a napkövető napelemek a legnagyobbak Summerville-ben Dél-Kaliforniában.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Hillary Clinton napelemekkel kampányol

A demokrata elnökjelölt Hillary Clinton célja az, hogy növeljék az USA bizalmát a megújuló energiafelhasználás terén, és ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államokban több mint félmilliárd napelemet helyeznek üzembe a hivatalba lépését követő négy éven belül.
A Demokrata Párt elnökjelöltje hozzátette, azt szeretné, hogy Amerika elegendő megújuló energiát állítson elő ahhoz, hogy minden háztartást elláthasson. Clinton azt ígérte, hogy a klímaváltozás a kulcskérdése lesz a kampányának – írja a The Guardian.
Clinton elképzelése szerint a jelenlegi szinthez képest 700 százalékos bővülés következne be a telepítettnapenergia-kapacitásban és végül az összes villamosenergia legalább harmada megújuló energiaforrásból származhatna.


Clinton további terve az, hogy szorgalmazza a szövetségi tisztaenergia-adókedvezmények meghosszabbítását és kiterjesztését, költséghatékonyabbá téve mind az adófizetők, mind a zöldenergia-előállítók számára. „Egy új korszak csúcspontjánál vagyunk” – jelentette be a demokrata elnökjelölt a honlapján, majd hozzátette:
Egy nyitott, hatékony és rugalmas hálót hozunk létre, amely összeköt bennünket. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy javuljon az egészségünk és mindez az előnyünkre váljék.
Hillary Clinton javaslatának további részleteit is megvitatja az iowai kampánymegállójában, hétfőn. A helyszín egy energiahatékony tranzitállomás, egyébként alig hat hónap múlva itt indul el a 2016-os elnökválasztási verseny; nem mellesleg ez az állam a szélenergia előállításának éllovasa.
Clinton az egyedüli befutó a 2016-os novemberi előválasztáson, mégis nagy nyomás nehezedik rá balról a rivális Bernie Sanderstől – a vermonti szenátor gyors fellépésre szólított fel a klímaváltozással kapcsolatban.
Clintont kritikákkal illették a zöldek, miszerint lépjen túl Barack Obama elnök energiapolitikáján és nevezze meg az éghajlatváltozással összefüggő tervét, amellyel fellendülhetnek a megújuló energiaforrások.


Napelem rendszer, 4500W – Drón légi videó

http://www.gsenapelem.hu
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

 

Az eneregiatárolás rohamosan növekszik

A napelemes rendszerek terjedését az energiaraktározás nagyban segíti, hangzott el az Intersolar 2015 konferencián. Dr. Eicke R Weber a Solar Energy Systems igazgatója nyitotta meg a bemutatót, ecsetelte: a nap az elmúlt két évben stabilizálta az ellátást a napelem rendszereknek a különböző igények szerint. 2016-17-18-ban már arányaiban kisebb mértékben fognak csökkeni a napelem rendszerek árai, mint az elmúlt 10 évben.


Tovább a teljes napelem cikkhez.

Az iparban és a háztartásban is tarol a napenergia

Ami ma még csak a megújuló energiaforrásokban bővelkedő régiókban lehetséges, az újfajta elemeknek köszönhetően hamarosan a világ minden táján adott lehet, nevezetesen az energiaszektor megújuló energiaforrásokra való átállítása. Ebben óriási szerepe van a megújuló forrásokból nyert energia drasztikusan csökkenő előállítási költségeinek és a tárolókapacitások terén megfigyelhető nagyfokú hatékonyságnövekedésnek. A mostani trendeket látva ráadásul számíthatunk arra, hogy ez az egyre alacsonyabb költségszint világszinten is általánossá válik, és hogy a napenergiában tekintetében kifejezetten jó helyzetben lévő régiókban pedig 2-4 centre csökkenhet ennek mértéke.

A másik kulcsfaktor, amely a napenergia-napelem kimagasló népszerűségét táplálja, az az energiatárolási lehetőségek folyamatos bővülése és az eszközök dinamikus fejlődése. Ebben vezető szerep hárul az új típusú lítium-ionos és a folyadékáramos akkumulátorokra. Előbbi a Tesla új „Gigafactory” névre hallgató projektjéből lehet ismerős. Utóbbival „Vanadium Redox, vagy Flow Battery néven találkozhatunk a legtöbbször. Ennek legfőbb előnye, hogy bizonyítottan minimum 14 000-szer tölthető.

Ami azonban szintén kiemelkedően fontos a fenti technológiai újítások kapacitásbővülése mellett, hogy a lítium-ionos elemek éppúgy alkalmazhatók a normál háztartásokban is. Ennél fogva a megújuló energetika vívmányai egyáltalán nem koncentrálódnak csupán az ipari termelés szektoraira, hanem a lakosság igényeinek kielégítését is éppúgy támogatják.

A fenti lehetőségeket kiaknázva a Southern Carolina Edison energiaszolgáltató cég bejelentette, hogy a SunEdison és az Advanced Microgrid Solutions által felépítendő új energiatermelő és tároló kapacitás olyan energiaforrást jelent majd, amely kiválthatja a jelenleg helyben használt nukleáris, illetve széntüzeléssel nyert energiát.

2014-ben az újonnan létrehozott energiakapacitások 32 százaléka napenergiára épül, ezzel 2014 volt zsinórban a második olyan év, amikor az újonnan létesített napenergia kapacitások mértéke meghaladta a szélre és a szénre épülő új infrastruktúrák kapacitásait is. A fenti tendenciák nyomán jelenleg úgy kalkulálható, hogy a napenergia hamarosan elsődleges energiaforrássá léphet elő a termelésben és a háztartásokban egyaránt. A következő boomot e téren Kína hozhatja majd, amely állam egyelőre szerény 50 megawattos napenergia kapacitással rendelkezik jelenleg, jövőre tekintő tervei azonban rendkívül ambiciózusak.


Drón légi felvételek a legújabb napelem rendszereinkről, GreenSys Electric Kft.

http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

 

Napelemes lett az uradalmi ház

A megye turisztikai vonzerejét erősítheti az a pajtaszínház és kézműves udvar, amit hétvégén adtak át Cégénydányádon. A szatmári faluban uniós és hazai forrásból újult meg két egykori uradalmi épület. Az önkormányzat tervei szerint ide várják majd a megye és a térség kézműveseit, valamint kisebb koncerteket és konferenciákat is szerveznek a megújított épületekben.

Kalotaszegi muzsika hangja töltötte be július negyedikén a cégénydányádi főteret. A 700 lelkes kis faluban világra szóló mulatságot tartottak. Negyedik alkalommal rendezték meg a környék egyik legjelentősebb rendezvényét, a Szamosfesztet. A fesztivál idén ráadásul különösen fontos volt a helyi közösség életében, átadták Cégénydányád legújabb ékességeit: a Pajtaszínházat és egy kézműves házat. A helyi református pap meg is áldotta az épületeket. Cégénydányádban az elmúlt években nem volt művelődési ház, mert lebontották. A polgármester, Lakatos Róbert, megválasztása után az egyik legfontosabb célnak egy új közösségi ház építését tűzte ki. Pályázati forrásból 190 millió forint szereztek, és két uradalmi épületet újítottak fel a pénzből. Az épületekre még napelemeket is szereltek.

– Ez a 21. század, és most ott tartunk, hogy talán 3 hónap múlva minden épületünkön, ami az önkormányzaté, napelemek lesznek, hiszen nemrég nyertünk pályázatokat megújuló energiára: iskolánkra, bentlakásos intézményünkre, a horgásztavunkhoz, a polgármesteri hivatalhoz. 21. század… Azt hirdettük meg, hogy a 21. század egyik legfejlettebb települése szeretnénk lenni Szatmárban – mondta Kelemen Róbert polgármester.

A falu új épületeinek átadásra a megye vezető politikusai, közéleti személyiségei mellett erdélyi és kárpátaljai vendégeket is hívtak a cégénydányádiak. Ezzel a beruházással ugyanis a megye egyre élénkülő idegenforgalmát is növelni szeretnék. A Magyar Országgyűlése elnöke, Kövér László a rendezvényen azt mondta, az ilyen beruházások erősíthetik meg a magyarság gazdasági összekapcsolását.

– Meg kell próbálni gazdasági értelemben is összekötni a nemzet szövetét. Meg kell próbálni kulturális kapcsolatok, meg a személyközi kapcsolatok millióinak a fölélesztésével – a szó szoros értelmében – egységessé, szerves, organikus egységgé tenni a nemzetet. Nemcsak beszélni róla, hanem az apróbb munkában, a mindennapos munkában is cselekedni érte – hangsúlyozta dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A cégénydányádi kézműves udvar minden hónap második hétvégéjén lesz nyitva. Ekkor a megye különböző mesteremberei nemcsak árulják majd portékáikat a vevők, meg is mutatják, hogyan készülnek. Az új pajtaszínház pedig kis koncerteknek, konferenciáknak adhat otthont.

6.5 MW-os naperőmű

A Gardner Capital és MC Power Companies bejelentette Missouri államban, Trenton-ban egy 6.5 MW-os naperőmű létrehozását.
A szalagvágás július elsején volt a Macon Missouri Solar Energy Farmnál, ott voltak a városi hivatalnokok, állami és helyi törvényhozók és képviselők. Valamivel több, mint 3.2 MW-ot fog használni a Missouri Public Energy Pool 35 tagú városai, Macon várost is beleértve. Macon 1890-óta van ellátva elektromos hálózattal, és 2000 óta tagja az energia szövetségnek.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

Napelem rendszer, 2000W - Drón légi videó

Napelem rendszer, 2000W - Drón légi videó
http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

2030-ig Európa elektromosságának fele megújuló energiából

Európa több mint valószínű, hogy a következő évtized végéig az elektromossága felét megújuló energiából fogja fedezni, ha az EU országok az éghajlatváltozással kapcsolatos fogadalmaikat betartják. A kontinensen a napelemek terjedésének fel kell gyorsulnia, állítja a Guardian. Az Európai Unióban az energia és éghajlati célok elérhetőek, a megújuló energia elérheti az 50%-ot. Ez azt jelenti, hogy a villamos energia rendszer – változások előtt áll, ráadásul a széntelenítés is felgyorsulhat.

Tovább a teljes napelem cikkhez.

A Solar Impulse sikere és az ABB

2015. június 29. – Ismét útnak indult a Solar Impulse (SI), a világrekordra készülő napelemes repülőgép, a gép egyik pilótájával, André Borschberggel a pilótafülkében, hogy folytassa a világkörüli repülőút legnehezebb, a kínai Nanking, és


Hawaii közötti szakaszát a Csendes-óceán felett.
Ez a szakasz a kizárólag  napenergiát felhasználó repülés leghosszabb, első óceán feletti, felfedező etapjának indult. A Hawaii elérését biztosító kedvező időjárás május 30-án elromlott, és mivel a hidegfront miatt túl veszélyes lett volna az óceán fölötti, öt napon át tartó, folyamatos repülőút, úgy döntöttek, hogy a gép leszáll Japánban, Nagojában, és megvárják, amíg a körülmények kedvezőbbre nem fordulnak a folytatáshoz. Ebben az etapban a napelemes repülőgép végül 44 óra 10 perc repülőidőt teljesített,maximális repülési magassága 28000 láb (8634 méter), míg a megtett távolság 2852 km volt. A rossz időjárási viszonyok miatt a Solar Impulse kénytelen volt Nagojában várakozni, hogy újra útra kelhessen Hawaiira. Ez idő alatt a mérnökök elvégeztek rajta néhány karbantartási műveletet.
Az ABB mérnökei, akik a Solar Impulse-zal való innovációs és technológiai szövetség műszaki kulcsfigurái.

A Solar Impulse 2 felszállásra kész a kínai Nanking repülőterén. Copyright:Solar Impulse Pizzolante Rezo.ch
 
Nonstop repülés Hawaiiba


Az Abu-Dzabi repteréről március 9-én felszállt gép az ománi, indiai, mianmari és kínai állomások után arra készült, hogy a Kína keleti partjához közel fekvő Nankingból Hawaira repüljön. Azonban a Hawaira tartó repülés idején a hideg front túl veszélyessé tette az átkelést, ezért úgy döntöttek, hogy leszállnak Nagojában (Japán), és ott várják ki, hogy az időjárás jobbra forduljon és folytatni lehessen a repülést Borschberggel a pilótafülkében, aki a Svájci Légierőnél sugárhajtóműves gépeken szerzett repülési tapasztalata mellett jóga tudására is támaszkodhat, hogy sikeresen legyőzze a több napos nonstop repülés kihívásait.
A világkerülő repülőút során az ABB és a Solar Impulse középpontba állítja a technológia és az innováció szerepét a Föld erőforrásaival kapcsolatos kihívások megoldásában, és annak bizonyítékául szolgál, hogy a megújuló energiaforrások – így a napenergia hatékony hasznosítása –, kulcsfontosságú eleme lehet azon törekvéseinknek, hogy a világ abba az irányba fejlődjön, hogy az ne járjon együtt véges erőforrásainak felélésével.
Minden egyes állomás kiváló lehetőséget kínál arra, hogy az ABB felhívja a figyelmet a cégcsoport jelenlétére azokban az országokban, amelyeket a Solar Impulse útja során érint. Így például, hogy az ABB Indiában és Mianmarban támogatja a vidék villamosítását, szponzorálja a hallgatók gyakornoki képzését Ománban, és szerepet vállal azokban a kínai törekvésekben, hogy az elsivatagosodás megfékezésével és a szűkös vízkészletekkel való gazdálkodással elősegítse a gazdasági növekedést és védje a természetet.
 
Az ABB bejelentette, hogy partneri kapcsolatot létesít a Pact Myanmar nevű nonprofit szervetettel. A két fél célja, hogy napenergia segítségével villamos árammal lássanak el egy falut Mianmárban, ahol az ABB 2014-ben nyitotta meg irodáját. Az ABB hamarosan világítást biztosít Yay Htwet Gyi-ben, a Mandalay közeli kis faluban. Az elektromosság bevezetése révén javulnak az életkörülmények és szebb jövő várhat sok száz fiatal gyerekre is. ABB fotó/Mick Ryan


‘A kapcsolat a Solar Impulse és az ABB között’
Tamara Tursijan, a gép felfújható, mobil hangárjáért és a földi irányító rendszerért felelős üzemeltető (földi kiszolgáló) mérnöke, aki azért felel, hogy a Solar Impulse mobil hangárja készen álljon, amikor a gép megérkezik olyan helyszínre, ahol állandó létesítmény nem áll rendelkezésre, mint például a mianmari Mandalay-ben. Ő telepítette az ABB berendezéseit, amelyek megnövelik a rendszerek megbízhatóságát a szűkös energiaforrással rendelkező térségekben.
 
„Egyfajta összekötő vagyok a Solar Impulse és az ABB között” – mondja. „Ha a Solar Impulse-zal valamilyen probléma adódik, amelyet nem tudnak egyedül megoldani, engem kérnek meg, találjam meg a megfelelő szakértelmet vagy alkatrészt az ABB-nél, ami az egész folyamatot leegyszerűsíti számukra.”
Míg Tursijana Solar Impulse-zal együtt utazik, Nicolas Loretan és Stevan Marinkovic mérnökök a csapat svájci Payerne-ben lévő bázisára települtek. A háttérben azon dolgoznak, hogy a fedélzeti berendezések rendeltetésszerűen működjenek.
Loretan, aki április 30-án visszatért a mindennapi munkájához az ABB észak-svájci vontatási átalakító gyárába, fontos teszteket végzett a berendezéseken, hogy biztonságosan működjenek az utazás extrém körülményei között, ahol a hőmérséklet az arab-sivatagi +50 Celsius-foktól a fagypont alattiig terjed a 30 000 láb fölötti, a Mount Everestnél is nagyobb magasságon.
 
Extrém helyzetek kezelése

„Fontos volt, hogy rendszeres párbeszéd legyen a különböző csapatokban dolgozó kollégák között, hogy egyesítsük a know-how-t, még a repülő elektromos rendszerén túlit is” – mondja Loretan. „Elengedhetetlen, hogy pontosan megértsük az összes igényt, amely a Föld körüli úttal kapcsolatban felmerülhet”.
Marinkovic, az ABB kutatója, aki az ABB magas feszültségű termékeihez készülő szenzorok fejlesztését végzi, egy DC-DC töltőmegoldást dolgozott ki, olyan készüléket, amely egy high-tech autógenerátorhoz hasonlít.
Ez a Solar Impulse akkumulátorait feltöltött állapotban tartja, és egyben tartalmaz egy riasztó rendszert is, amely képes felismerni a hibát, így biztosítva, hogy a csapat gyorsan tudjon reagálni, és ki tudja javítani a hirtelen felmerülő problémákat annak érdekében, hogy az út a terv szerint folytatódhasson.
„A legnagyobb kihívás az volt, hogy a repüléshez időre elkészüljön, és biztonságosan le tudjuk tesztelni” – mondja Marinkovic. „Rendszerint a kutatás-fejlesztés során a tudósnak van második vagy harmadik esélye is, hogy valamit megfelelően elkészítsen. Itt csak egy volt.”
Az ABB (www.abb.com) a világ vezető vállalata az energetika és az automatizálás területén. Korszerű megoldásaival lehetővé teszi a közüzemi szolgáltató, ipari, szállítmányozási és infrastruktúra-kezelő ügyfeleinek, hogy növeljék termelékenységüket, miközben csökkentik a környezeti ártalmakat. Az ABB csoport a világ közel 100 országában van jelen, és kb. 140.000 alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energiaszektorban.

forrás: abb.hu

GSE napelem rendszerekről drón videók

Napelem rendszer, 5500W – Drón légi videó
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

 

Napelem rendszer, Sportcsarnok 30000W – Drón légi videó

 

Ausztrália átáll a megújuló energiára

Még támogatások nélkül is olcsóbb lesz a megújuló energia, mint a hagyományos széntüzelésű erőművek. A megújuló energia többségben lesz Ausztráliában 2040-ig, a kormányzati politikai támogatás nélkül is – elemzők szerint.


2040-ig a szenet és a gázt a szél és napenergia-napelem fogja felváltani 59%-ban.


Tovább a teljes napelem cikkhez.

Szolártetők a New York-i iskolákban és a tananyagban

Egy New York-i iskola úgy döntött, hogy szeretné megadni a lehetőséget a gyerekek számára, hogy megismerjék a szolártetők működését és hasznát, közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz.

A manhattani iskola 2003 óta zöld tetős iskola, és 2013-ban bővült egy napenergiatömbbel. Jövő évtől 24 állami iskolát látnak el egy 23 millió dolláros program keretében napelemes és zöld-tetős napenergiatömbbel.

A program ötletadója egy szülő volt, Vicki Sando, akinek a jelenlegi szolár- és zöld tetős iskolába járt a gyereke. Sando azt látta meg az iskolában, hogy a többségében túlzsúfolt iskolák nem használják ki a tetőterüket, ahogy ő fogalmazott, haszontalan kertjük pedig kínálja a lehetőséget.

Az iskolákban kiépített rendszer nem termel sok energiát, és nem kapcsolódik a városi hálózatra. Ugyanakkor lehetőséget teremt a gyerekek számára arra, hogy közelebb kerüljenek a fenntartható gondolkodáshoz és a környezetvédelemhez. Megismerhetik a napenergia-technológiát, az újrahasznosítható, tiszta energia működését és fontosságát. Már megszerzett tudásuk mellett új szemszögből foglalkozhatnak a zöld tető növényeivel mint kis energiatermelő egységekkel.

forrás: 365.reblog.hu

Napelem rendszer, 7500W - Drón légi felvétel

Napelem rendszer, 7500W - Drón légi videó
http://www.gsenapelem.hu/media
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

 

10 GW-os új napenergia park Indiában

Az Adani Power India vezető magán napenergia vállalatai közül az egyik. Aláírtak egy megállapodást, hogy felállítsák az ország legnagyobb napenergia parkját.
Amikor a napenergia-napelem park elkészül több mint 16.6 milliárd kWh-t fog termelni évente és 15 millió tonna CO2 kibocsájtástól menti meg a Földet. A teljes befektetés hozzávetőleg 9 milliárd dollárt fog felemészteni.


Tovább a teljes napelem cikkhez

A Tesla után a Samsung is…

A megújuló energiát használó háztartások legérzékenyebb pontja eddig az energiatárolás volt. Aztán a Tesla néhány hete bemutatta a megoldást: a Powerwallt. És bár a háztartási méretű akkumulátortelep árcédulája miatt továbbra is akadnak fanyalgók, a falra szerelhető, kompakt eszköz hétköznapi létjogosultságát most a dél-koreai globál cég is visszaigazolja. Aki ilyet szerel a garázsába, az este is nyugodtan használhatja a napenergiát.
Új lakossági energiatároló rendszereket mutatott be a Samsung SDI a müncheni Intersolar Europe 2015 kiállításon. A lítium-ion akkumulátorok elve szerint épített két új eszköztípus 5,5, illetve 8 kWh teljesítményű. Külön márkanevük és a fogyasztói áruk egyelőre még nem ismert, de az már igen, hogy a gyártó alapból 10 év teljesítési, illetve 5 év termékgaranciát vállal az újdonságaira.

napelem-teslaA dél-koreaiak nem véletlenül Németországban debütáltak a háztartási energiatároló rendszereikkel: az energetikailag is egyre inkább önellátásra felkészülő okosotthonok térnyerése ugyanis éppen Németországban szembetűnő. Mintegy kétmillió háztetőn termelnek már áramot a kisebb-nagyobb napelem panelek és rendszerek, így a napenergia eltárolására képes eszközök iránt vélhetően itt kelthető fel a legkönnyebben a piaci érdeklődés, a szükséges kereslet.
Az ilyen kompakt telepek jelentősége abból ered, hogy Németországban a termelési csúcsidőben (jellemzően a déli órákban) a napenergia-termelés már képes az egész ország energiarendszerében “rengéseket” előidézni, így az otthoni akkumulátorok előnye voltaképpen kettős: ezek a rendszerek a visszatáplálással nem terhelik a hálózatokat, és a tulajdonos valójában önellátásra rendezkedhet be, mivel a csúcsidőben termelt energia eltárolásával este sem a hálózatról vételezi a fogyasztásához szükséges villamos energiát, hanem abból az “éléstárból”, ahova a saját termését pakolta.
Így válik megoldhatóvá az a tavaly szeptemberben L. Simon László által ismertetett kormányzati probléma is, mely szerint azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni Magyarországon, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél. (Az államtitkár sokat idézett logikáját meghazudtolva azonban idehaza is terjedni kezdtek azok a műszaki és pénzügyi konstrukciók, melyek azt bizonyítják, hogy mindenféle állami támogatás nélkül lehetséges az önálló energiatermelés és a túlzott energiafüggőség felszámolása.)
Tesla, Samsung, Mercedes stb.

A Samsung Münchenben bemutatott lakóházi akkumulátorai falra is, földre is szerelhetők (mivel lapos, a falra szerelési opció nyilvánvalóan helytakarékosabb megoldást eredményez – ezért is, hogy a Tesla eleve csak erre a megoldásra készült). És bár a távol-keleti akkuk formailag nem hajaznak a Tesla által bemutatott, 100 kilós Powewallra (vagy a kistestvérére, a Powerpackra), funkcionálisan pontosan ugyanarra valók, mint az amerikai “rokon”.

napelem-samAz irány egyértelműen jónak tűnik: a Tesla és a Samsung mellett néhány napja a Mercedes is hasonló bejelentést tett. A német autógyártó egy olyan, saját fejlesztésű rendszert mutatott be, amelyben egyenként 2,5 kWh teljesítményű energiacellák találhatók, de melyből akár 8 darabot is össze lehet kapcsolni, s így még a háztartási méretre nézve is igen jelentősnek számító, 20 kWh teljesítményű energiatároló egységet lehet kialakítani.
A lakóházak energiaigénye mellett egyre inkább előtérbe kerül, hogy az elektromos és hibrid-elektromos járművek fokozatos térnyerése csak ráerősít a háztartási méretben megtermelt, zöld villamos energia eltárolhatóságára, mivel így egy ilyen rendszer a villanyautót is képes ingyen “üzemanyaghoz” juttatni. Azonban ez a fajta, összekapcsolható, igény szerint bővíthető akkumulátoros technológia másféle hasznosítási lehetőségek előtt is megnyitja a kaput: lehetővé teszi például, hogy azok a vállalkozások, melyek nem tudnak saját erőből a maguk számára elegendő megújuló energiát termelni, éjszaka, amikor olcsóbb az áram, megvegyék és eltárolják azt – hogy aztán akkor használják fel, amikor arra szükségük van.

A Cleantehnica szerint az energiatárolás új korszakba lépése egyre erősebben visszahangzó hír a világban, és az új területre várhatóan az összes fontos iparági szereplő belép majd. A “játékba” elsőként berobbanó Tesla a Powerwalljával máris sikeres, mert bár a trendi akkumulátorait meglehetősen borsos áron tette ki az ablakba, máris évekre előre megvan rá a kellő megrendelés. Kérdés azonban, hogy a piac, a fogyasztók tömegesen mikor, és hogyan reagálnak majd az új eszköz beszerezhetőségére, pláne, ha a napelem rendszerek ára a továbbiakban is csökkenni fog – ahogy azt legutóbb a Canadaian Solarra hivatkozva meg is írtuk. Ha drasztikus keresletnövekedés lesz, a prognózisok gyors árcsökkenést helyeznek kilátásba.

Mindezek a történések azon a szűrőn át is igen tanulságosak, hogy miközben a világnak nem csak a fejlettebb része (hiszen Chilétől Indiáig mindenhol előtérbe kerülnek a napenergiás beruházások) vette az olcsó napelemek kora felé az irányt, eközben Magyarország érezhetően más úton jár. Japántól Kínán és az Egyesült Államokon, illetve Dél-Afrikán át Indiáig sorolni lehetne, hogy hol hány gigawattnyi, napfényből nyert energiát terveznek beilleszteni a villamosenergia-rendszerükbe.

 

A napenergia lesz a jövő alapértelmezett technológiája

Egy évtizeden belül a napenergia kiteheti a világ villamosenergia-ellátás 10 százalékát, kiütve a szén és atomenergiát, mint alapértelmezett energiatermelési technológiákat.

A UBS mint befektetési bank, azt jósolja, hogy a napenergia-napelem kapacitás 2025-re háromszorosára fog növekedni, és 2025 és 2050 között szintén háromszorosára. A század közepére a UBS azt becsüli, hogy közel 3000 GW napenergia fog termelni szerte a világban.

 

Tovább a teljes napelem cikkhez.

 

A napelemeké a jövő, nem a szénalapú energiáé

Öt év alatt százmilliárd eurót esett Európa öt legnagyobb energiaszolgáltatójának értéke, mivel a szénalapú energiát preferálták a megújuló energiaforrások (napelem) helyett – állítja a The Guardian a Carbon Tracker Initiative tanulmányára hivatkozva.

A világgazdasági válság és az új, zöldenergiáról szóló európai szabályozások következtében a szénből nyert energia felhasználása 5 százalékkal esett, miközben a kontinens legnagyobb energiavállalatai 9 százalékkal növelték a fosszilis energiától való függésüket. A legnagyobbat bukó cégek között megtalálható az E.On, az RWE, a GDF Suez, az EDF és az Enel, melyek az uniós energiatermelés hatvan százalékát adják.

A jelentés számvetése szerint több mint száz új szénerőmű építését jelentették be, melyek azonban – tizenkilenc kivételével – soha nem épültek meg, többet viszont bezártak, így szénenergiából mára 19 gigawattal kevesebbet termelünk Európában. Mindeközben 203 gigawatt új kapacitás jött létre a megújulóenergia-előállítással kapcsolatos fejlesztéseknek köszönhetően. Az Enel részéről ugyanakkor biztató, hogy a 2008-as, 4 százalékos szinthez képest mára 12 százalékra emelte a megújuló energia hányadát a teljes kapacitásához viszonyítva.

Új program

Tavaly októberben ráadásul új környezetvédelmi programban állapodtak meg az uniós vezetők, mely a szénből előállított energia további visszaszorulását eredményezheti, a tagállamok vállalták ugyanis, hogy kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát.

Jelzésértékű, hogy nemrég a norvég kormány is a szénalapú energiával kapcsolatos befektetéseinek megvonásáról döntött, mely 122 különböző céget érint. Hatalmas összegről van szó: a skandináv országnak mintegy 900 milliárd dollárja feküdt olyan vállalkozásokban, melyek a fosszilis energiahordozókban voltak érdekeltek.

 

Napelem rendszer, 4500W – Drón légi videó

Napelem rendszer, 4500W – Drón légi videó
http://www.gsenapelem.hu
Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

 

Napelem jóslatok 2015-2021

Egy új tanulmány bemutatja a napelem piaci részesedéseket, stratégiákat és előrejelzéseket 2015 és 2021 között világszerte egy 537 oldalas kötetben. A világban a napelem megoldások piaci arányai nőnek, ahogy a technológia hatékonyabbá válik, és kevesebb költségbe kerül.


Tovább a teljes napelem cikkhez.


Sok skót napelem

Edinburgh azt tervezi, hogy a köztulajdonban lévő épületekre – szerte a skót fővárosban – napelemeket szereltet, közösségi finanszírozásban. Az ok egyszerű: csökkentenék a szmogot a városban, és az iskolákat (meg persze a tanács épületeit) olcsó áramhoz juttatnák. A mi kormányunk szemével nézve mindez persze úgy is olvasható, hogy a skótok (is) megkattantak.

Az edinburghi városi tanács azt tervezi, hogy a városi tulajdonban lévő épületek tetejére napelemek telepítését engedélyezi. Ez lehet a legnagyobb közösségi tulajdonú városi megújulóenergia-projekt az Egyesült Királyságban, melynek eredményeként középületek, iskolák, szabadidős és közösségi központok tetején jelennének meg a szolárcellák a következő években.
"Ez fantasztikus hír Edinburgh számára, mert hosszú távú környezeti, társadalmi és gazdasági előnyöket jelent a városnak" – kommentálta a hírt a ClickGreennek Adam McVey, a főváros közlekedési és környezetvédelmi tanácsosa. Hozzátette: a közösségi finanszírozás mint megoldás ráadásul lehetővé teszi, hogy a helyi emberek tudatosabban vegyenek részt a zöldebb, fenntartható környezet kialakításában.

A közösségi projekt financiális oldalról úgy néz majd ki, hogy a szervezetek és magánszemélyek – akik szeretnének befektetni – részvényeket fognak kapni, ami után az ECSC (Edinburgh Community Solar Cooperative – Edinburghi közösségi Napelem Szövetkezet) éves kamatot fizet. A részvények értékesítéséből pedig az ECSC elkezdi a napelem rendszerek telepítését. Lang Banks, a WWF Scotland igazgatója szerint a városi tulajdonra telepíteni a napelemeket okos lépés, amit azonban minél több ingatlantulajdonosnak is követnie kellene, mivel az így elérhető energiapotenciál óriási – nem utolsósorban azért, mert a jelenlegi kihasználtsági szint meglehetősen alacsony.
Skóciában több mint 35 ezer lakás és 600 üzlethelyiség van napelemtáblákkal felszerelve, de mindezek közül Edinburghban csak alig több mint ezer ilyen található. A WWF Scotland legfrissebb, áprilisban végzett felmérése szerint az átlagos skót fővárosi otthon fény- (illetve: világítás) és villamosenergia-igényének 113 százalékát képesek volnának megtermelni, illetve becslések szerint a napkollektoros melegvízpanelek az átlagos háztartás melegvíz-szükségletét is kielégíthetnék.
A skót főváros 2020-ra kitűzött célja leírva is elképesztő: Edinburgh szén-dioxid-kibocsátását 5 év alatt 42 százalékkal csökkentenék – jelentős mértékben a napelemprojektekre támaszkodva.
A világ az olcsó napelem felé száguld, és most éppen nagyon jó évek várnak a napelemgyártókra, mert termékeikkel a világ jelentős részén ugyanannyiért tudnák előállítani az áramot, mint a hagyományos erőművekkel – írtuk nemrég a Bloombergre hivatkozva. Majd hosszasan sorolta, hogy Japántól Kínán és az Egyesült Államokon, illetve Dél-Afrikán át Indiáig hány gigawattnyi, napfényből nyert energiát terveznek beilleszteni a villamosenergia-rendszerükbe. Eközben Magyarország lényegében "oda se néz", mert miközben a nem süt a nap, nem fúj a szél ortodoxiáját mormolja, 60 évre a rendkívül kockázatos orosz atombizniszbe bonyolódik éppen.


Napelem rendszer, 2500W - Drón légi felvétel

A GreenSys Electric kft. promóciós videója, 2500W napelem rendszerről.

 

A napelemek árának csökkenésével nem tartott lépést a naperőművek bővülése

Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.

A szakértők az árat ahhoz mérik, hogy a napelemtábla - a nap csúcs-sugárzásakor - mekkora villamos energiát termel. Ez 2007-ben 180 watt volt, ma a prémium minőségű napelemtáblák már 500 watt villanyáramot is képeset termelni óránként. A jelenlegi ár wattonként 1 euró a csúcs-minőségű termékeknél, de az olcsónak számító termékek már megvásárolható wattonként 40 euró centért is. Európában 2011-ben 22 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe, ez volt eddig a csúcs év. Az üzembe helyezett kapacitás ettől kezdve csökken: 2012-ben 17 megawatt, 2013-ban pedig 11 megawatt volt, és az előzetes adatok szerint tavaly is körülbelül ekkora új kapacitás lépett be. Az Európai Fotovoltikus Szövetség (EPIA) - akitől a korábbi adatok is származnak - 2018-ig tartó optimista becslése szerint éves átlagban 15 megawatt új kapacitás megépítése várható, de ettől reálisabb az évi 10 megawatt körüli érték.
Magyarországon tavaly 50 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe. Idén - várhatóan - egy 16 és egy 90 megawattos erőmű lép üzembe. Ezt követően itt is visszaesés várható, de 2018-tól a becsült új kapacitás már elérheti az évi 80 megawattot.
A magyar éghajlati övezetben egy négyzetméter napelem tábla évi 1200 kilowattóra villanyáramot képes termelni. A mediterrán övezetben ez eléri az 1700 kilowattórát, míg a trópusokon 2200 kilowattórával lehet kalkulálni.


500 MW napelem fejlesztés Japánban

Shanghai, Kína – A Solar Power ma bejelentette, hogy az SPI Japán napelemes cég stratégiai társulási megállapodást kötött a Uniroottal. Az osakai központú vállalat, jelentős napenergia projektfejlesztéssel együttesen 500 MW-os naperőmű megvalósításba kezdenek.


Tovább a teljes napelem cikkhez.

Napelem Rendszer - GreenSys Electric - Drón légi felvétel 3

Vegyes napelem rendszerek – Drón légi felvételek

http://www.gsenapelem.hu

 

India új projektje 100MW napenergia

Új Delhi, India – Az Azure Power független cégbirodalom és az indiai napenergia-szektorban tevékenykedik. Az új bejelentésében nyilvánosságra hozta India legnagyobb 100MW-os napenergia beruházását a National Solar Mission (NSM) keretében, Rajasthanban.


Tovább a teljes napelem cikkhez.

A napenergiának nagy a potenciálja

Cambridge: Egy átfogó tanulmány a napenergia hasznosítását elemzi. A napenergia-napelem a legjobb lehetőség, hogy találkozzanak az emberiség jövőbeli hosszú távú energia céljaival. Az üvegház hatásokat-kibocsátásokat csökkenteni szükséges, mindamellett a tudósok rájöttek, hogy a hosszú távú célok eléréséhez a technológiát is fejleszteni kell.

„A jövő egy napenergia” „The Future a Solar Energy„ tanulmányt a MIT Energy Initiative (MITEI) bocsájtotta ki.


Tovább a teljes napelem cikkhez.

Kattints id a szöveg módosításához.